unbiological sister

Vannak elszakíthatatlan kapcsolatok, javíthatatlan emberek, és dolgok amik sosem változnak. Néha meglep az élet. Ekkor jön el a pillanat, amelytől kezdve kicsit másképp látsz mindent.

Talán tényleg vannak, akik ha kell visszatalálnak egymáshoz, talán mi is ilyenek vagyunk. Talán ez így van jól.
Sokszor kezdtem már bele bejegyzésbe ezzel a címmel, de mindig kicsit más tartalommal, aztán sosem jutottam semmire. Éppen ezért nem részletezem most sem, más ezt úgy sem értené.

„Te és én olyan régóta ismerjük egymást, hogy szinte már egy család vagyunk, vagyis 

jogunk van ahhoz, hogy időről -időre megutáljuk egymást, de ez még nem jelenti azt, hogy nincs szeretet a felszín alatt.”

(megint régen írtam, tudom. próbálok javítani magamon és a folyton változó lelkesedésemen)

"nyamvadék selejtek"

Tisztelt Tanárnő!
Elnézését kérem, amiért nem tudok rendesen fekvőtámaszozni, amiért túl rövidet ugrok, amiért nem vagyok élsportoló és azért is, mert gond van a tüdőmmel!
Valószínűleg semmire sem viszem az életben, ha kidobnak a kidobósban, vagy ha elkapnak a fogócskában. Ettől most nagyon elszégyenlem magam, és átgondolom az életem. Köszönöm. 

Szeretem az ilyen kifejezéseket, az ilyen tanárokat és az ilyen napokat.

éppen..

...URL váltáson gondolkozom

felemészt

Ismerd be! Ismerd be, hogy megint ugyanazon jár az agyad. Nagyon is zavar, elveszett vagy és tanácstalan. Tudod, hogy butaság, mások nem is értenék. Kezedbe akarod venni az irányítást. Nem akarod hagyni, hogy teljesen felemésszen, mégsem teszel ellene semmit. Ideje lenne megtalálni a középutat a teljes kétségbeesés és az abszolút nemtörődömség között.

későesti romantika

Mindenkinek kell egy menedék, valami ami biztonságot ad. Mindenkinek kell valami, amitől nevetni kezd, valami ami kihúz a mindennapokból. Mindenkinek kell a kaland, a játék, a vidámság. Kell a remény, kell a megértés. Kell valami ami boldoggá tesz akkor is, ha éppen utálsz mindent magad körül. Ez mind kell ahhoz, hogy ne essünk szét. És tudod mit? Nekem ez te vagy.

őszi letargia(?)

Volt már, hogy úgy gondoltad nem vagy jó semmire? Hogy mindent elrontasz? Mindenkit megsebzel? Folyton csak hibázol? Érezted már, hogy jó lenne elmenni messzire? Elbújni a világ elől, mint kisgyerekként, amikor sokkal egyszerűbb volt a kedvenc rejtekhelyeden kivárni a vihar végét. Elmenni messzire ahol senki sem ismer. Csupa idegen arc és minden első benyomásban egy új esély.

,,Majd kialszom" - ezt mondom napok óta mégsem múlik el másnapra. Ha lehetne, el mennék jó messzire, minden itteni dologtól távol. Még a jó dolgoktól is. Talán csak egy valamitől nem akarnék elszakadni.. azt az egyet vinném magammal.

endorfin

Van az úgy, hogy felkelsz reggel és egyszerűen csak boldog vagy. Nincs különösebb oka, sőt talán előző este még sírva feküdtél le, mégis úgy érzed, minden rendben. A problémák még mindig ott vannak, de nem törődsz velük. Kinézel az ablakon és időjárástól függetlenül mosolyogsz a látványtól. Szereted ami van, és nem bánt ami elmúlt.

Túl a zsebkendőhegyen, az antibiotikumon és a mandulagyulladáson valahogy én is megtaláltam ma ezt az állapotot. Talán a 11-ig alvás tehet róla.

a vágyat csontig harapod

Ha most visszaforgathatnám az időt, ha mindent megváltoztathatnék, ha a hibákat meg nem történté tehetném..
akkor sem tudnék neki nemet mondani. Lehetetlen.
Nincs is szükség a hazug mesékre.

Vicces, ahogy kihozza belőlem ezeket a rózsaszín bejegyzéseket. Valamit nagyon tud!

ügyes

Ügyes vagy, rendesen ettél!
Utoljára az óvodában mondták ezt nekem a kedves nénik, amikor becsülettel megettem a kötelező öt kanállal a spenótból, amit utáltam. De ma mégis ezt mondta anyukám ebéd után. Kit dicsérnek meg azért, mert evett levest, egy kis húst, sőt még desszertet is? Hát engem. Azért furcsa volt. Sose mondott ezelőtt hasonlót, maximum csak gondolt. Kicsit még ijesztő is. Pedig én rosszul érzem magam miatta, ez túl sok volt. Mindegy.
Üdvözlettel: a gramm-mániás

insecure

Kevés bennem az elszántság. Hiába határozok el valamit, túl könnyen feladom, ha úgy érzem nem vagyok elég jó. Túl sok mindennel vagyok így. Ebbe a blogba is ezredszerre kezdtem bele, és mikor úgy gondoltam nem megy ez nekem, nem érdekel senkit, akkor egyszerűen abbahagytam. Évekig rajzoltam, aztán hirtelen csoda volt, ha a kezembe vettem egy lapot és egy ecsetet. Másodszorra vágtam bele a gitározásba is. Most próbálom nem feladni.
Hiányzik a rajzolás. Valaki elkezdett biztatni, hogy csináljam és most van pár ötletem is, mégse kezdek neki. Furcsa, hogy ugyan ez a személy vett rá a blog folytatására is, mondván, hogy ő szereti olvasni az írásaim. Talán elfogultságból, talán mert adok a véleményére, de hallgattam rá. Nem tudom, most miért nem elég. Régen tudtam, hogy jó vagyok. Voltak visszajelzések amik megnyugtattak.
Nemrég kaptam egy kedves hozzászólást itt a blogon, és rettentően jól esett. Láttam, hogy van aki olvas, van egy kis értelme. Ha másért nem is, egy-két emberért megéri.

Vajon sokan vannak így ezzel? Van valami, amit az ember csinál egy ideig, aztán az önbizalomhiány felülkerekedik rajta. Nem érzi magát elég jónak szinte semmiben. Félbehagyott tervek, elveszett álmok. És meglepően sokat segít a másoktól kapott biztatás. A vélemény, akár rossz, vagy jó mégis csak azt jelzi, hogy figyelnek rád az emberek. De miért nem elég, ha csak a saját magunk szórakoztatására foglalkozunk valamivel? Talán túl kevés a motiváció.
Kezdenem kell magammal valamit!